Elkezdtem képekkel dúsítani a beszámolóimat, illetve dúsítani a beszámolóimat. :)

Mivel azzal a szilárd elhatározással vágtam neki az útnak, hogy nem fogok tájakat és épületeket fotózni, inkább élvezem azok szépségét, és legfeljebb embereket fényképezek, akikkel jól érzem magam, ezért sok-sok képet kell összevadásznom azoktól, akikkel együtt jártuk az útat, illetve gugli barátom segítségével a korábbi zarándokoktól.

Amíg a végére érek, addig facebook regisztráció nélkül is megnézhetitek az én képeim egy részét ezen a linken. Aki facebook felhasználói is, az olvashatja a képen szereplők észrevételeit, egyik-másik kép kapcsán kialakult vidám hangulatú eszmecserét is. Enélkül meg kell elégednetek az én agnol nyelvű képaláírásaimmal! :)

Utazásom napjainak sorrendjét nem szeretném összekavarni, ezért váratlan helyeken (pl. május 1-nél a 25-ik napról) tűnhetnek fel a "képesített" postok. Tessék kutakodni!

A reggeli eltévedés után teljesen beborult, és folyamatosan esett az eső, így tudatosan választottam a Valcarlos felé vezető alternatív útvonalat. Már akkor azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom "bepótolni" a "Napóleoni útvonalat", hogyan fogom megnézni a Pireneusok gerincén vezető útvonalat.

Néhány kép az útat velem egy időben megjáróktól:

 

Felszerelés a Pireneusok tetején 1: német zarándok.

 

Felszerelés a Pireneusok tetején 2: ausztrál zarándok.

Chris nem csak a hideget, de a napot is jobban bírta, mint mi. Azt mondta ennek oka az, hogy Ő az ausztrál nyárból jött ide. Ez már első hallásra is gyanús volt... :)

 

Már láttam Gabi néhány képét, aki 4-5 nappal korábban járt ott, és gyönyörű tavaszi napsütéses felvételeket készített. Amint megszerzem a képeket, megmutatom a másik oldalt is!

Sokan kérdezik, joggal.
Nehéz rá válaszolni, elsőre, lassan kristályosodik csak:

1. Toleranciát,
2. Áldozatok hozását,
3. Azt, hogy hogyan kell bekötni a bakancsot.

Tegnap találkoztam Gabival, a magyar lánnyal, akivel az utam elején találkoztam. Ő volt az első, és egyetlen magyar, akivel találkoztam. Kíváncsi voltam, hogy hogyan látja Ő az utat, és a hazaérkezést, hogyan meséli el Ő azokat a történeteket, amiket én is oly' gyakran meséltem az elmúlt hetekben.
És akkor megkérdezte, hogy mit tanultam az úton.

Meglepődött a listámon. Némi magyarázat tartozik hozzá.

1. A francia út sok helyén írásban is felhívják az arra járók figyelmét arra, hogy mi a különbség egy turista és egy zarándokok között. Leonban, a bencés apácák a zarándokmise szövegébe is beleszőtték ezeket az intelmeket. (A turista követel, a zarándok hálás azért, amit kap.)
Az út utolsó szakaszán egyre több olyan csoporttal, zarándokkal találkoztunk, akik nem úgy járták utukat, mint mi. Nem olyan messziről, nem olyan nehéz zsákkal, kényelmesebb szállásokon, alkalmanként taxis segítséggel, stb. Több társamnak igen nehezére esett az, hogy Őket is zarándoknak tekintsék. Egymást ugrattuk azzal, amikor valamelyikünk egy kis kényelmet keresett, hogy emiatt "kicsit mintha már inkább tűnne turistának, mint zarándoknak".
Talán ezért is volt jó, hogy elolvastam Coelho könyvét. Magáról az útról nem derül ki sok, de arról, hogy mindenkinek közös a célja, az oda vezető út azonban egyedi, és eltérő, szép képeket fest.

Sokan, akik már hallottak az útról, de maguk még nem járták azt meg, talán úgy képzelik, hogy az sok lemondással, és kényelmetlenséggel jár. És úgy gondolják, hogy aki ezeket elviseli, az utat végigjárja, az szükségképen toleránsabb lesz. Ez nincs így. Önmagában ez nem elég. Azt kell megtapasztalnunk, és megélnünk, hogy a sok-sok fáradtság, amit mi vállalunk, nem mindenkinek kell ahhoz, hogy elérje azt, amit mi is keresünk. Ha el tudjuk fogadni, hogy ettől (attól, hogy az Ő útjuk más) még ők is célba érnek, akkor tudunk toleránsabb emberekké válni.
Ez az út végén is meglepően sok zarándok számára meglepően nehéz volt.

2. Áldozatok hozása
Erre gondoltam, amikor az útra készültem. Aztán amikor megérkeztem, és megtapasztaltam a közös zuhanyzókat, hatalmas hálótermeket és közös konyhákat, rájöttem, hogy a Camino során nem kényelmetlenebb az élet, mint egy kollégiumban. A legtöbb "áldozatot" áldásként éli meg a zarándok a második héttől; a hétköznapi terhektől való elszakadás áldása az, hogy mindig ugyanabban a ruhában megyünk, hogy mindig akkor kelünk, és fekszünk, amikor a szálláson tartózkodók többsége, hogy nincs nagy választék az étkezéseinkben, és abban sem, hogy mit csinálunk a következő napon. Egyszerűen nem tudunk olyasmit magunkkal cipelni, amitől nehezünkre esne megválni. Valódi felüdülés, amikor valakinek felajánlhatjuk az utolsó szendvicsünk, abból a kenyérből és abból a felvágottból, amit már harmadik napja eszünk uzsonnára.

Áldozatot akkor hozunk, amikor eltérünk a terveinktől, legyen az a teljes útra, vagy csak az adott napra kialakított tervünk. Esetleg akkor, amikor olyan szálláson maradunk, ami nem tetszik, illetve olyan társaságban, amit kerülnénk. (Pl. az illető horkolási hangereje, vagy közvetlen ismerkedési taktikái miatt.)
Kemény lecke volt számomra felismerni, hogy mennyire nehezemre is esik áldozatokat hozni azért a csapatért, akikkel olyan jól éreztem magam. Egyre csak ösztökéltem őket, próbáltam rávenni őket arra, hogy az én tempómban haladjunk, az én ütemtervem szerint. Kecske és káposzta: jól érezhetem magam velük, és a terveimen sem kell változtatni. Ezt gondoltam sokáig.
Mindig is láttam, hogy mit kellene feláldoznom, és itt megtanultam, hogy rávegyem magam erre. Legalább időnként. :)

3. A bakancs bekötése
Talán nem a legfontosabb, de az elkékült lábköröm tanulsága is örök!

Még nem írhatom azt, hogy "megérkeztem", mert teljesen még nem. De már itthon vagyok, is azon dolgozom, hogy betömjem a lukakat e naplóban.

• Hogy emlékezni tudjak mindarra, amit átéltem,
• hogy könnyebben visszataláljak az úton meglelt tanulságokhoz, és
• hogy nektek is el tudjam mondani! :)

2009.05.06.
25.4km 8.30-18.00

Kezdek kikészülni a tíz órás napoktól. Nagyon lassan megyünk, minden bárban iszogatunk, eszegetünk. Sokat költünk, és a szervezetünk sem bírja a szokatlanul meleg gall nyarat.
Holnap leválok a csoportról, és péntek délelött Santiagoba érek.
Végigjárom a zarándok kötelezö köröket Karennel, Kirrivel, és talán egy gyors Finisterre kör is belefér, természetesen csak autókölcsönzéssel.

Jól teltek az elmúlt napok, de már hazafelé járnak a gondolataim.

Nagyon szép volt a tegnapi szállás, a mai inkább csak modern és tiszta. Ez az utolsó város Santiago elött, és nem valami szép. Örülök, hogy ma délután megejtettük a gall polip specialitásos (pulpo gallego) ebédet, és a ma esti búcsúvacsi is jó mókának ígérkezik.
A holnapi 34km-re való tekintettel nem lesz nagy iszogatás, de azért megünnepeljük, amit meg kell! :)

2009.05.03
18.5km 9.30-->15.30

Elraboltak! Erre a napra jóval többet terveztem, mert be akartam fejezni a caminot pénteken, és haza akartam repülni jövö szombaton reggel. De a csapat meggyözött arról, hogy a "terveimhez ragaszkodás" sikerélménye nem érne fel azzal a mókával, amit velük haladva együtt át tudunk élni.
A tegnap estét és a mai poroszkálós, iszogatós, nevetgélös napot figyelembe véve nagyon is igazuk van.

Most tehát átütemezem a repülöutakat. Még nem tudom pontosan mikorra, de amint megvannak az új idöpontok, jelentkezem.

Kinga, Péter be ne tojjatok, a lagzitokon feltétlen otthon leszek! :)

2009.05.02
20.7km 8.30-->14.00

Mire kimásztam az ágyból, már csak két szobatársam maradt, nyugodtan tudtam pakolni, és nyolckor már el is hagytam a kellemes kis koleszt.
Filóztam azon, hogy magammal vigyem-e a most elsö alkalommal kapott "eldobható matrac és párna huzatot", de gondoltam nem cipelem azt a 10dkg, amit együtt nyomtak. (Korán volt, na!)
A tegnap esti sürgés-forgásból kevés maradt reggelre O'Cebreiroban, hazahúztak a vadul mulató spanyol-kelták. Két hely volt nyitva, a még mindig hangosan nagybögözö és skót-dudáló hely, ahova most sem mertem belépni, és a jól csengö "Meson Celtic". Na itt ettem egy finom, de drága reggelit. Ez kicsit felbosszantot, tehát még nem lettem angyal. Huh. Már aggódtam... :)

Igaza volt a könyvnek az elöttem elterülö völgyekbe áramló pára/köd/felhö és a mögöttem felkelö nap olyan látványt eredményez, amiért érdemes volt megmászni ezt az 1300m magas hegyet tegnap. Wow. Tejtengerben úszó, repülö dombok és hegycsúcsok.
Akkor tehát most már tényleg gall földön járok. És ráadásul hegyröl lefelé.
Úgy érzem, hogy Galiciában még a tehenek is többet isznak, mint máshol. Legalábbis csípösebb szagú a szaruk. És ma elég sokat kaptunk belöle. :)
Egyedül megyek, kicsit gyorsabban, mint tegnap gondoltam volna, de azért tempósan. Felszaladok a Alto do Poio-ra, és rájövök, hogy a GPS-em konzekvensen 50-60 méterrel magasabbra tesz engem, mint a táblák. Nem használható ez a Z koordináta na...
Három óra séta után tartok egy órás szünetet, kenegetem a lábam, eszek, és találkozok Jonas-szal. Közösen fejezzük be a mai távot, ami elég kevés nekem, de a lábamnak pont elég.
A három kastélyáról elnevezett hely elég kis luk, de legalább vannak benne kocsmák és boltok is.
Isteni a szállás fürdÖszobája, azt hiszem szerelembe estem. Kiadós zuhany után kis netezés, és már indulok is a 25fokos spanyol nyarat élvezni! ;)
Gondoljatok rám szeretettel, majd mesélek hogyan sikerült az este!

Igen, szolárium. Tudom, nem számít soknak az a 800-1000m amennyivel itt közelebb vagyunk a Naphoz, mint otthon, de hidd el, hogy az.
Ezért hát tessék sokat "napozni" mielött nekivágsz az útnak!
Így el tudod kerülni a fehér póló, fehér zokni és kopott vörös fül-orr kombót, amit én itt már harmadik hete hordok. Alább - elrettentés képen - Yngve csinos túrazoknija látható:

Mivel a túranadrágok még a farmernál is keményebb anyagból vannak, és az átlagos 2-3e otthoni lépés helyett itt napi 30-40e lépést teszel meg bennük, a mozgalmas részeknél (comb elsö része, vádli) babapopsi simára csiszolja a szőreidet. Mindegy mennyi volt korábban, tök csupasz leszel a második hétre. Na és akkor nagyon tud fájni egy leégett vádli a naci alatt.
Ezért hát tessék rendesen napkrémet is használni, ne csak hozni. (Az enyémnek lába kélt a Templomosok városában, ezért vehettem újat.)

2009.05.01
30.9km 9.00-18.30 (1200m szint)

Az elvarázsolt albergueben kiadós és finom reggelit kaptam, még akkor is, ha én voltam az egyik utolsó "távozó". (A holland leszbikus házaspár, és a fiatal argetin kisegítő hostalerira/tolmács még maradtak.) Reggeli közben kiderült, hogy Jesús aznap ünnepli a szülinapját, ezért kapot tölünk egy kis közös éneklést, mi pedig egy-egy házgyári almástortát töle.

A reggeli után, kifelé menet elkapott az egyik vendéglátó, és erösen bíztatott arra, hogy a város szélén felkínálkozó utak közül azt válasszam, amit "kemény útnak" hívnak. Nem lehet elhibázni, ott van egy hatalmas tábla a sarkon, hogy csak kifejezetten jó túrázók menjenek jobbra! De azzal mit se törődjek, vágjak bele magabiztosan!

Camino duro. Gyönyörü, és nem halálos! Bár Bierzo határában tényleg keményen emelkedik, annak hamar vége, és szép kilátással honorál, gyorsan.

Két nappal korábban rákérdeztem, és megértettem, erre a napra megéreztem, hogy nem kell sietnem, nincs miért rohannom. Tempósan gyalogoltam felfelé a hegyen (aki olvasta a botokról szóló írást, az tudja, hogy ez különösen jól megy velük), mígnem utol nem értem Elkét.

Csatlakoztam hozzá, és azt sem bántam, hogy a korábban "lekörözött" zarándoktársak "visszaelőztek". Kb. két órán át beszélgettünk vallásról, filizófiáról, és az élet nagy dolgairól. Elke aztán a Pena de Roldan közelében egy barátságos mogyórófa alatt délelőtti szunyókát tartott, és én egyedül vághattam neki a Camino legszebb képének: virágzó gesztenye-fa erdő. Nem tudtam betelni ezzel az egyszerűségében gyönyörű képpel.

A sárga nyilak el-eltűntek, és csak a lejtő diktálta irány mentén lődörögtem a fehér virágba borult, "emberléptékű" fák girbe-gurba sorai között, a látványtól megrészegülve. Alig vettem észre a kis trakeszost, aki 900m-es magasságban, az egymástól maximum 4 méterre álló kis fák között szántott a 20%-os lejtőn. Elképzelni sem tudom, mit termeszthetett ott, de nagyon mókás kép volt!
Ki kell derítenem, hogy Elke csinált-e ott képeket, mert én nem. :(

A nagy gyönyörködést követően, ebéd közben sikerült megismerkednem az Ave Fenixben már látott két leányzóval; a Chiléből származó, de pillanatnyilag Londonban élő Karennel, aki olyan kis csomaggal tette meg az útat, hogy sokak szerint nem is volt rá szüksége (ti. a hátizsákod mérete arányos a "lelki csomagod" méretével), és a fiatal ausztrál lánnyal, Kirri-vel. A lányok sérülésük folytán csak Ruitelán-ig mentek, de odáig szívesen kísértem őket, vidám hangulatban beszélgettünk.

 

Vega de Valcarce tonhalas empanada galega-ja nem rossz, bár a marhahúsos lehetne egy kicsit szaftosabb. Kirri Olivia Newton John paródiája olyan jól sikerült, hogy később órákon át csengett a fejemben a "lets get physical". E kínzást viszonozva tettem közzé a fenti képet róla!
Karen újságírói amibícióit nem rejtegetve tette fel az egyetlen tiltott kérdést: "miért jöttél a Camino-ra?" Magamat is meglepő nyiltsággal válaszoltam meg kérdését a Cruz de Ferro-nál megértettek szerint. Megélhettem a nyitottságom, és a "szüleim eltemetésével" járó fájdalmat is.

Megismerhettem az ő indokaikat is, és újúlt erővel vághattam neki, ismét egyedül az előttünk tornyosuló 700m szintel fűszerezett 10.8km-nek O'Cebreiro-ig. Bár csak itt léptem át a gall tartomány kozigazgatási határát, eddig tartott az igazán szép és szagmentes(!) gall táj.

Érdekes, de nehéz rávenni a legtöbb külföldi arcot, akit a camino alatt megismerünk, hogy regiztráljon az iWiw-en. Viszont a többségük ott csücsül már a facebook-on.
Kedves leendö zarándok-társak!
Reggeljetek!

Aztán már csak azt kell remélni, hogy elérhetö a facebook a szállásokról, ahogyan eddig mindig, és most nem. :(

A vaskereszt a Santiagoba vezetö út legmagasabb pontja 1505m-en, kb. 225km-re a céltól, sokak számára a legfontosabb feladattal:

• Itt kell letenni az(oka)t a "gondköve(ke)t", amiket az ember magával cipel az úton, és így kell ünnepélyesen megkönnyebbülni.

Természetesen nem attól lesz könnyebb az ember, hogy otthagy valamit egy jellegtelen oszlop tetején álló kis kereszt tövében, a több mázsányi kavics és egyéb emléktárgy között. Ez egy hosszabb folyamat eredménye, amit itt meg lehet koronázni. Már az út elején, illetve a kereszt elötti héten, amikor a feledékeny zarándok keresni kezdi az út porában az(oka)t a kavicso(ka)t, amik a gondjait szimbolizálhatják, muszáj ezekkel a gondokkal foglalkozni, azon gondolkodni, hogy mit kell cipelnünk, és mi az, amit letehetünk.

Foncebadón település 2km-re van a kereszttöl. Jó ötletnek tünt ott megszállni, még akkor is, ha voltak olyanok, akik még a délután meglátogatták a keresztet, és további 2-3km múlva találtak szállást. Úgy gondoltam, pihenek, kicsit még gondolkodom azon, pontosan hogyan is engedjem el azt a két kavicsot, amiket lassan két hete hordtam a farzsebemben. Reggel kipihenten érek oda, lesz idöm arra, hogy úgy tegyem le öket, ahogyan én szeretném.
Hajnali háromtól nem tudtam aludni. Gondolkodni próbáltam, de nem sikerült. Nem tudtam a kavicsok által reprezentált gondokra fókuszálni, folyamatosan elkalandoztam. Szörnyü éjszakám volt.
Arra ébredtünk, hogy kb. 10m-es a látótáv, az egész hegyre ráült egy felhö. Teljesen eltakarta a napot, és hideg, nyirkos levegöt hozott.
8.15-kor elindultunk, nem vártunk tovább arra, hogy kitisztuljon az idö.
Mire odaértünk mi négyen, addigra igazi kis zsibvásár alakult ki a kereszt tövében. Tényleg van ereje a sok otthagyott "gondnak", de erre nehéz öszpontosïtani akkor, amikor éppen a keresztet ölelgetve fotózkodó fiatal német lányka kacaja, és a hegy csúcsán békésen legelészö bikával incselkedö idösebb svájci arc röhögése visszhangzik.

Úgy éreztem, hogy hibáztam, amikor a reggeli idöpontot választottam.

Aztán ebböl a taknyos idöben kialakuló vásári hangzavarból lett a legjobb pillanat számomra. Az éjszaki elkalandozásból semmi sem maradt, csak arra koncentáltam, amit a kövek jelentettek számomra, és végre ki tudtam mondani, hogy mit kell ahhoz tennem, hogy letegyem a köveket.
Rövid, néhány másodperces pillanat volt, és az enyém.
Teljesen átéltem, és órákig nem is tudtam töle szabadulni. Otthagytam a csapatot, és egyedül vágtattam a ködben a galliciai táj felé, ami még nagyobb ajándékot adott:
megélhettem, ahogyan a hegyröl lefelé, érzelmeim zivatarából "kisétálok a felhö alol", és egy gyönyörüen zöldelö, madárcsicserrel, és színes virágokkal teli, új világba érkezek, ahol 10 fokkal melegebb, száraz levegöben csodaszép tájakon felújított házak, egészséges emberek, élö települései vártak.
Teljes volt a külsö és a belsö táj összhangja, a kezdeti nehézségeivel együtt nagyon szép út volt ez.

Burgosból kifelé jövet hajtott a lendület.
Bár négy órás késéssel indultam, és a városnézésben társaimat is elhagytam, annyi energiám volt, hogy csak úgy szántottam a földet! Polóban mentem, bár csípös idö volt, a kézimunkával együtt kicsit sem fáztam.
Megálltam három óra eröltetett menet után, a nagy könyv szerinti lábmasszírozós szünetet tartani, a költöi nevü Rape de las Calzadas kisvárosban.
Egy teremtett lelket sem láttam. Leültem egy padra, két méterre a falu szökökútjától, levettem a bakancsot, feltettem a lában a hátizsákomra, és elkezdtem kis bolti elemózsiám (kenyér, szalámi, macisajt) majszolgatni. Kicsit hüsöltem, kifújtam magam, minden jó volt.

Ekkor, a szemközti házból kiviharzott egy nyugdíjas forma bácsika, és adott nekem egy hibátlan golden almát. Hozott egy leszolgált festékes vödröt, és spanyol tudásom lukaival mit sem törödve tájékoztatott arról, hogy

• ezt az almát most megeszem, mert nekem hozta,
• miután a szökökútban megmosom egy kicsit,
• felveszem a polárom, vagy átülök az árnyékból a napos részre, és
• a szemetemet a vödörbe teszem.

elviharzott. Igazán szép pillanat volt, isteni finom volt az alma, és a napom - ha lehet - még jobb lett!

2009.04.27
24km

Késön fogok kellni a kis magánszobámban, és kb. kettöre érek be a Mezeta (spanyol magasföld) utolsó városába. Indul ismét a hegymenet!

2009.04.26
27,1km 8.30 --> 14.30
Nagyon kellemetlen hely a léoni albergue, és a ma reggelig ott tartózkodók sem segítettek ezen sokat.
Jonas úgy ébred, mint akinek csak bal lábai vannak. Azt mondta, hogy egy órát sem aludt, és az éjszaka folyamán folyamatosan érezte, ahogyan egyre betegebb lett. Nekem az alattam alvó francia öregharcossal gyült meg a bajom, aki minden egyes alkalommal becsukta az ablakot, amint az egy kicsit is kinyílt. (Nem csak én nyitogattam, hanem a szoba 48 másik lakója is.) És akkor még nem szóltam, hogy a csapat 06.30-kor már díszkivilágítás mellett folytatta készülödését.
Hát igaza volt Eduardónak, privát szobákba kell menni. :)

Egy kis piritós és lekvár, valamint kakaó után indultam is ki. Apró városnézés, persze minden zárva, a szombat este romjainak, illetve a hazafelé poroszkáló teenagernek látszó tárgyak megfigyelése, és két mégis nyitva tartó bolt édességkészleteinek megdézsmálása után egyedül folytattam utam az elváló útvonalak közül azt választva, ami a föút mellett halad a térkép és a könyv szerint.
Hiba volt.
A könyv téved két pontban is. A camino ezen ága a föúton halad, és nem mellette, valamint a föút forgalma koránt sem csökkent olyan sokat attól, hogy 100 méterre mellette autópálya épült. És én is alábecsültem a vasárnapi forgalmat. Autózajos, kevéssé elmélyülö utam volt, de legalább sikerült a holnapi célig (Astorgáig) tartó utat megfelezni, és holnap sem kell 30km fölött teljesítenem.

Volt egy érdekes ebédem egy kaminos Bar-ban, ahol Johannes elmondta, a spanyolok és franciák nem alszanak nyitott ablak mellett - amit ö sem ért - de már volt neki is problémája a nyitogatás-csukogatás területen. Beértem San Martinba, és arra gondoltam, megyek még 7km-et a következö szállásig.
Hogy mégsem tettem, annak a 6EUR-os különszoba ár, és az ingyen net is okai voltak, nemcsak az, hogy Astorgában ígyis-úgyis megállok! :)
Nemigen vannak itt ismerös arcok, meglátom, hátha tudok új storykat összeszedni a régi csapattal való holnapi találkozás elött...

2009.04.25
18.6km 8:15-->12:15

Megint szombat, megint nagyváros. Ismét lehet bövíteni a helyiekismereteimet. :)
Korán ébredtem Mansillában, a nagy hálótermeknek ez egy általános hátránya. Viszont a mai táv elég barátságos volt, és bár nem tanultunk új nótákat az úton, azért elég vidám légkörben tettük meg, amit meg kellett tennünk.

Lassan indulok vacsorázni, és megint nem fogok tudni netezni. Pedig van már néhány napnyi lemaradásom, és az "általános megfigyelések" rovatban is csak fejben gyülnek a bejegyzések.

Megvan a két lelki terhem reprezentáló kavicsom, és azt is tudom már, hogy milyen szavakkal engedem el öket, amikor eljön az idejük. Már csak oda kell érni...

Hozzászoktam már a nagy létszámú (20-30, néha 100 fös), közös helységekben alváshoz. Nem zavar, ha hálózsákuk fogságában vergödve gatyát cserélö emberek keserves nyögdécselését hallom, sem az, ha valaki fejlámpával a fején ront a fürdö felé fogkrémtöl habzó szájának tajtékát tenyerével felfogva.
Van füldugóm, és szemfedöm, melyek lehetövé teszik számomra, hogy csak akkor engedjem be ezeket az élményeket, amikor már készen vagyok rájuk.
Mégis, van, hogy az ember, mintha balesetet látna, lassított felvételen, szemeit el nem vonva figyeli a horrort, még akkor is, ha az örökre beleég a retinájába.

Ma reggel, a boadillai szálláson arra lettem figyelmes, hogy a négy, ötven feletti biciklistából álló osztrákiai csoport tagjai a hajnali zuhanyzást követöen körbeadják a csodakrémet. Azt az egyetlen tubusban megtalálható oldatot, mellyel azon részüket kellett vastagon bekenniük, melyet a leginkább igénybe vesz a biciklisnadrág.
Félkönyéken támaszkodva figyeltem az emeletes ágy tetején jéggé dermedve, amint az egyik fonnyadt sportpopó gazdája nagy riszálást követöen átpattintja a "szappant" a társának, és újraindul e félelmetes kacsatánc, miközben a szemeink, és füleink elöl gondosan elzárható fürdö-részleg ott árválkodott tölük 2 méterre.

Nem hiszem, hogy bármi is überelni tudná ezt a traumát.
Vacsora közben elmeséltem ezt a csapatnak, akik a camino egyik legfontosabb képi mozzanatának minösítették ezt, miközben könnyeiket törölgetve kimásztak az asztal alól, és most nektek is megírom, azzal a hittel, hogy nem kell ezzel álmodnom soha.
Félve teszem le a tollat, és mászok be az apácák által oly' gondosan örzött albergue utolsó üres ágyába. Jó éjszakát, és szép álmokat nektek is! :p

2009.04.19
31.4km + városnézés 12:30 --> 19.15

A csodálatos burgosi albergueben több napot is lehet maradni, és a hátizsákot is ott lehet hagyni, amíg az ember várostnéz. Déltöl nyitnak, akkor kaphatjuk vissza öket. Négyen indulunk neki a legszebb spanyol gótikus városnak.
Burgos szép hely, és megér több napot is. Maga a Katedrális elképesztö, kb. 2-3 órát nézelödök benne, a végén kifejezetten rohanva. Rengeteg szépség, sok fénykép, és egy meglepöen mély beszélgetés Chris-szel arról, hogy hogyan is képes az emberiség olyan szörnyüségeket elkövetni, amilyeneket, amikor ilyen szépséget is létre tud hozni.
Még egy kis folyóparti ténfergés és egy helyi múzeum is belefér az idömbe, de már mehetnékem van.

Hosszú séta Rise-val, aki elmondja, hogy senkivel nem sétált annyit, mint velem. Mit lehet erre mondani? Köszönöm.
Ó csak Sanbolig megy, és az emelkedön elválunk. Hontanasba végül egyedül megyek, de az otthonos kis albergue-ben ott találom Emily-t, Eduardo-t, Yngve-t és Ikert. Vidám kis vacsink kerekedik (értsd: megisszuk az összes asztalon hagyott "zarándokbort" a miéink mellet is).
Ismét találkozom a Burgosban látott Elkével, akiröl kiderül, hogy már nem dolgozik pizzériában, és az is sejthetö, hogy ö sem a sportkihívás miatt jött a Caminora. :)

Ha caminozni mész vigyél magaddal túrabotokat, mert

• tehermentesítik a térded,
• mert bazi nehéz a táskád, (ugye, a testtömeg 10%-a, jó edzésben lévöknél 15%-a!)
• mert bazi nehéz a feneked.
• növelik a menetstabilitásod
• sárban haladásnál tornász végzettség nélkül is képes leszel 3-4 métereket ugrani egy idö után, úgy, hogy a bakancsod száraz marad.
• a kavicsokkal teleszort észak-spanyol tájakon sem esel arcra, miközben lefelé korcsolyázol a hegyröl.
• rendkívül jó önvédelmi eszközök.
• például a zarándokút mellé telepített unatkozó kutyusok, és
• túl lelkesen köszöngetö nagymamák ellen.
• segít karban tartani a felsötested, miközben "csak" a lábaid dolgoznak
• hideg szélben füteni segít, hogy mégse kelljen elövenni a második polárt a hátizsákból.

Ha caminozni mész ne vigyél magaddal túrabotokat, mert

• nehéz öket a táskába csomagolni,
• mindig használnod kell öket,
• furcsa háromszög szerint barnul le a kezed,
• nagypapának néznek az ismeröseid.

Ha ezek tudatában botot vásárolsz, ezeket tartsd szem elött:

• három részböl álljon, kicsire össze lehessen csukni,
• két darab legyen, nem elég csak az egyik kezedbe,
• legyen levehetö gumi talpa, ami a betonon, vagy beton keménységüre járt földön is kényelmes használatot tesz lehetövé,
• legyen csukló-pántja, ami tehermentesíti a markod, és a csuklód.

Én az enyémeket nagyon tudom ajánlani, a térdem már régen kihalt volna nélkülük.
Kutyust csak kétszer tereltem velük, abból is az egyik alkalom teljes paranoia volt. :)

Burgos végre egy nagyváros, ahol fiatalok is laknak! Ráadásul szombat este vagyunk itt, nagyon tanulságos lesz!
Hát az lett.
A spanyol fiatalok nem léphetnek be 18 éves koruk elött a közösségi élet színterét adó bárokba. Viszont a boltokban vehetnek piát. Így is tesznek.
Hatalmas üdítös palackokat szereznek, amibe a legolcsóbb szeszeket vegyítik, és ellepik az utcát.
A sötétedés kezdete elött már kötekednek, egymással hemperegnek, és 22 után már a közterek berendezéseit rongálják.
Miután a koleszból már nzolckor kidobtak minket, még láttuk a reggel az utcáról összeszedendö gyerköcöket, és a károkat helyreállító utcaszepröket is. Pont, mint egy focimeccs után... szomorú véget kell érnie az édes 16-os éveknek itt is... :(

2009.04.18
19.4km 13.15-->17.15

Lassan indult a nap, mert az homo antecesor lelöhelyét bemutató túra csak 11-kor indul. Anna és Matthew ezért leléptek, reggel elindultak Burgos felé, így Rise-val és Michael-lel hármasban megyünk feltárást nézni, és ösemberélményparkozni.

Hát, nem akarom lelöni a poént, majd töltök fel képeket is, de a lényeg: NEM MEHETTÜNK BE A FELTÁRÁSOK HELYSZÍNÉRE, csak elötte álldogáltunk a 11 fokban, és hallgattuk a kizárólag spanyol nyelven hadaró túravezetö mondatait.
Szétfagytam, és annyira felhúztam magam azon, hogy MÉGSEM néztük meg a legfontosabb ösemberes lelöhelyet, hogy amint visszavitt a busz a faluba, lehúztam egy kávét, és a csapat nyomába szegödtem.

Sajnálom, hogy nem mentem el a reggeli csapattal, és nem a híresen gyönyörü Burgosban nézelödtem órákat.
Nagyon j¡o idöt futva értem Burgosba, ahol a könyvben sem szereplö, gyönyörü Albergue-t találtam, ami amellett, hogy nagyon olcsó volt, mindennel fel is volt szerelve, így a heti nagymosást is el tudtam végezni! Szuper.
Ismét a nagy csapattal találkoztam, ettünk egy rohanósat, ittunk néhány üldögélöset, és azt is megérhettem, hogy Emely Burgos föterén nekifutásból a nyakamba ugrik. Szép volt, még akkor is, ha az albergue zárórája miatt el is kellett szakadnunk a csapat szállókban lakó felétöl, és a nemigen csapódó spanyoloktól.

(Atapuerca belépö 6.50EUR, Kávé 1.10EUR, Albergue 3EUR, Mosás+szárítás 6EUR, Vacsi 11EUR, Sapka 9EUR, Gyógyszer 10EUR.)

2009.04.17
18.4km 4.9km/h sártengerrel!

11.00-ra San Juan de Ortegába értem, ami szinte ember-feletti teljesítmény, szerintem.
A spanyol polgárháborúban elesettek emlékmüvéig szinte az orromig sem láttam, olyan ködben kellett mászni a hegyet. Ezután sikerült megtudnom, hogy miért is nem szeretik a környezetvédök az erdöírtásokat:
Amint észrevettem a kb. 10méter széles sima sávot, azt hittem, már megint a "camino kövezök" estek túlzásba. Már kezdtem azon mérgelödni, hogy a betonkeménységü talaj miatt ismét tehetem vissza a túrabotjaim gumi végeit. Ahogy közeledtem, úgy lettem egyre biztosabb abban, hogy ez nem így lesz. Az erdö vékony talaja ugyanis kb. 20cm mélységig felázott, és most agyagos iszapfürdö volt, nem út. Igazi dagonya vette kezdetét, és az élményen csak kicsit dobott az, hogy így "négylábúan" még a biciklistáknál gyorsabban tudtam haladni! :)
45 perces ebédszünet után 13:00-ra értem az atapuercai alberguebe, ami gazdasszonyához hasonlóan csinos és fiatalos hely. :)
Holnap megnézzük az ásatásokat, és még a tüzgzújtás ösemberi képességeit is elsajátíthatjuk! Foglalási számom: 15135. (Én lettem az 53-ik az 55 személyes buszon.
Csodálatos napsütésben sörözésünk kis vásáslási és ingyen netezési kitérö után ismét egy étterembe vezetett, ahol záróráig italozhattunk Annával, Matthew-val, Rise-val, Michael-lel és Liam-mel az ír zarándokkal.

(Kávé 1.10EUR, Albergue 7EUR, Bolt 7.30EUR, Vacsi 13EUR)

Eduardo szerint:

1. suffering
2. irritation
3. reflection
4. contemplation

nem feltétlen hetenként, de mindig ebben a sorrendben. Érdekes.
A szenvedést az idegesség váltja fel, amit a visszatekintés, és végül az elmélkedés követ.

Hol is járhatok most? :)

2009.04.16.
28,8km 8:30-15:30
Ennyit a fogadalmakról. A grañoni vacsin megettem vagy fél kilót az eddigi legfinomabb kenyérböl, és ma sem mentem 30km-et. :(
Egyre kevesebbet süt a nap, folyamatosan csökken ezért a hömérséklet.

Sokat beszélgettem Reesa-val, az 50-ik szülinapjára magát camino-val meglepö amerikai biológia-tanárnövel, oktatásról, megbecsülésröl, elismerésröl (nem csak a tanárokéról) és kemény fiatalkorai történetekröl. Meghívott reggelizni, ami az általa elözö nap vásárolt kenyér, szalámi, sajt és paradicsom tálalásából állt. ISteni volt, ötletet adott.
Belorádoban ebédeltem, ismét Matthew és Anna társaságában, és gyorsan vásároltam magamnak estére és másnapra a Reesától ellesett módon.
Matthew életéröl tényleg filmet kellene csinálni, amolyan Tózsdecápák jellegüt.
Belorádóból kifelé ismét belefutottam Eduardoba, aki kivett egy külön szobát, mert három napja nem alszik. Azt mondtam neki, szombaton találkozunk Burgosban.
Beloradótól nogyon esett az esö, viharos volt a szél. Harmadik napja fázom, melegre, melegségre vágyom!

Érdekes vacsim volt az út leggázosabb részét követÖ kaminonos faluban, VIllafranca montes de Oca-ban. 700 (!) méteren át szük két sávon ide-oda száguldozó teherautók mellett kellett besétálni ebbe a kis faluba.
Csináltam magamnak négy szendvicset, és egyet megettem vacsorára. Az olaszok adtak egy pohár bort, és egy tányér kenyérlevest (!). Víz + maggi kocka + két zsömle + 10 perc = kenyérleves.
Vicces volt, de legalább meleg. :) És a szálláson is meleg volt! Jót aludtam, majdnem utolsónak kelltem. Füldugó rulez.

(Ebéd 4.60EUR, bolt 7.09EUR, Albergue 6EUR)

2009.04.15
22,2km 8:30-15:15

Az azofrai szállás elragadóan futurisztikus, a kétágyas szobák kényelmesek, föleg így, hogy az egész az enyém volt. Aludtam végre egy jót, a fél nyolckor kelö napra ébredtem.
A helyi bárban reggeliztem, ahol a régi csapat több tagjával találkoztam. (Eduardo meg is jegyezte, azt hitte, már sosem lát engem.) A reggeli után viszont biztos lettem benne, hogy így szépen el tudok tölük válni, és három-négy napon belül már több, mint egy napnyi távolságra leszek tölük. Készítettünk egy közös képet Emelyvel és Eduardóval, és elváltunk. "Menni kell, nem osztálykirándulni!"
Megebédeltem a hideg és esös Santa Domingo de Calzadában. Ettem egy kis spanyol rántottát, amit a helyiek a világ megtévesztés érdekében tortillának hívnak, és gyorsan továbbindultam. Nem volt egy túl látványos városka, láttam mindenét.
Kifelé menet kaptam az esö keményebb fajtáját, nem tudom, hogy mit csinálnék a poncho és a kamáslik nélkül...
A már Thierry által is emlegetett Grañon-t vettem célba, ahol sok kellemes meglepetés ért:

• Találkoztam az utam során elsö magyarral, Tóth Gabriellával, aki egy nap késésben van, és péntekre Burgosba akar érni,
• A hatalmas darab amerikai Matthew-val, aki jól beszél magyarul, hiszen pesten nött fel, és mostanában is gyakran jár felénk,
• A szállásról kiderült, hogy ingyenes, és támogatásokból tartja el magát,
• A credencialjába pecsétet kérö zarándoknak csókot adnak,
• A kaját közösen fözik,
• elfogyasztása elött a pap mond áldást,
• majd kis éneklés jön.

Söröztem az állandóan fogyózó cseh Annával, és Matthew-val, akiröl kiderült, hogy 31 éves kora ellenére hét nyelven beszél és commodity brooker-ként dolgozik, föként a közel-keleten. Kemény.
Hétre beértünk a misére, amire ajánlott volt menni még a vacsi elött.
Elképesztöen jó volt. Kaptunk mi hitetlenek is áldást utunkra, és a spanyol - angol - német nyelven beszélö atya azt is elmondta, szerinte az út jelentés a bátorság. Bátorság a válaszok kereséséhez, még akkor is, ha azok nehezen találhatóak meg, még akkor is, ha ezen az úton nem találjuk meg öket.
Igazi kick volt a templomból kiáradó helyieket kikerülve egy külön ajtón át távozni, ami a templom oldahajója felett elhelyezkedö szállásunkhoz vezetett. :)
A kaját spanyol nyelvü rappel áldotta meg az atya, amit a három vendéglátóval együtt adtak elö. Fergeteges volt. Két palack borral támogattam az estét, így e igen tanulságos nap anyagilag nagyon olcsó lett. (Reggeli 2.50EUR, ebéd 2.10EUR, szállás 6EUR)

Nem akarok viccelödni, nem gondolom, hogy a Decathlon cég egyik fö márkája anyagilag támogatná az útvonal fenntartását.
De az azon sétálók nagy része náluk vásárol. És jól is teszik. Ez nem a Himalája, ide nagyon is megfelelöek az általuk kínált termékek.

• Vannak a németek, akik a Deuters és hozzá hasonló márkákban nyomják. Ök nem ismerik a Decathlont, náluk nincsenek boltjaik a láncnak.
• A svédek Osprey zsákokkal mennek, ahogyan az alaszkai Rise is,
• A többiek pedig Quechuát viselnek. Nem csak zsákot, mindent.