Sokan kérdezik, joggal.
Nehéz rá válaszolni, elsőre, lassan kristályosodik csak:

1. Toleranciát,
2. Áldozatok hozását,
3. Azt, hogy hogyan kell bekötni a bakancsot.

Tegnap találkoztam Gabival, a magyar lánnyal, akivel az utam elején találkoztam. Ő volt az első, és egyetlen magyar, akivel találkoztam. Kíváncsi voltam, hogy hogyan látja Ő az utat, és a hazaérkezést, hogyan meséli el Ő azokat a történeteket, amiket én is oly' gyakran meséltem az elmúlt hetekben.
És akkor megkérdezte, hogy mit tanultam az úton.

Meglepődött a listámon. Némi magyarázat tartozik hozzá.

1. A francia út sok helyén írásban is felhívják az arra járók figyelmét arra, hogy mi a különbség egy turista és egy zarándokok között. Leonban, a bencés apácák a zarándokmise szövegébe is beleszőtték ezeket az intelmeket. (A turista követel, a zarándok hálás azért, amit kap.)
Az út utolsó szakaszán egyre több olyan csoporttal, zarándokkal találkoztunk, akik nem úgy járták utukat, mint mi. Nem olyan messziről, nem olyan nehéz zsákkal, kényelmesebb szállásokon, alkalmanként taxis segítséggel, stb. Több társamnak igen nehezére esett az, hogy Őket is zarándoknak tekintsék. Egymást ugrattuk azzal, amikor valamelyikünk egy kis kényelmet keresett, hogy emiatt "kicsit mintha már inkább tűnne turistának, mint zarándoknak".
Talán ezért is volt jó, hogy elolvastam Coelho könyvét. Magáról az útról nem derül ki sok, de arról, hogy mindenkinek közös a célja, az oda vezető út azonban egyedi, és eltérő, szép képeket fest.

Sokan, akik már hallottak az útról, de maguk még nem járták azt meg, talán úgy képzelik, hogy az sok lemondással, és kényelmetlenséggel jár. És úgy gondolják, hogy aki ezeket elviseli, az utat végigjárja, az szükségképen toleránsabb lesz. Ez nincs így. Önmagában ez nem elég. Azt kell megtapasztalnunk, és megélnünk, hogy a sok-sok fáradtság, amit mi vállalunk, nem mindenkinek kell ahhoz, hogy elérje azt, amit mi is keresünk. Ha el tudjuk fogadni, hogy ettől (attól, hogy az Ő útjuk más) még ők is célba érnek, akkor tudunk toleránsabb emberekké válni.
Ez az út végén is meglepően sok zarándok számára meglepően nehéz volt.

2. Áldozatok hozása
Erre gondoltam, amikor az útra készültem. Aztán amikor megérkeztem, és megtapasztaltam a közös zuhanyzókat, hatalmas hálótermeket és közös konyhákat, rájöttem, hogy a Camino során nem kényelmetlenebb az élet, mint egy kollégiumban. A legtöbb "áldozatot" áldásként éli meg a zarándok a második héttől; a hétköznapi terhektől való elszakadás áldása az, hogy mindig ugyanabban a ruhában megyünk, hogy mindig akkor kelünk, és fekszünk, amikor a szálláson tartózkodók többsége, hogy nincs nagy választék az étkezéseinkben, és abban sem, hogy mit csinálunk a következő napon. Egyszerűen nem tudunk olyasmit magunkkal cipelni, amitől nehezünkre esne megválni. Valódi felüdülés, amikor valakinek felajánlhatjuk az utolsó szendvicsünk, abból a kenyérből és abból a felvágottból, amit már harmadik napja eszünk uzsonnára.

Áldozatot akkor hozunk, amikor eltérünk a terveinktől, legyen az a teljes útra, vagy csak az adott napra kialakított tervünk. Esetleg akkor, amikor olyan szálláson maradunk, ami nem tetszik, illetve olyan társaságban, amit kerülnénk. (Pl. az illető horkolási hangereje, vagy közvetlen ismerkedési taktikái miatt.)
Kemény lecke volt számomra felismerni, hogy mennyire nehezemre is esik áldozatokat hozni azért a csapatért, akikkel olyan jól éreztem magam. Egyre csak ösztökéltem őket, próbáltam rávenni őket arra, hogy az én tempómban haladjunk, az én ütemtervem szerint. Kecske és káposzta: jól érezhetem magam velük, és a terveimen sem kell változtatni. Ezt gondoltam sokáig.
Mindig is láttam, hogy mit kellene feláldoznom, és itt megtanultam, hogy rávegyem magam erre. Legalább időnként. :)

3. A bakancs bekötése
Talán nem a legfontosabb, de az elkékült lábköröm tanulsága is örök!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.