Hogyan születik egy ilyen elhatározás?
2009.03.25. 20:27
Sokan kérdezték ezt, ezért íme a jólfésült válasz: egy sugallat hatására választottam a Camino de Santiagot, mint régóta áhított kikapcsolódás eszközét. Néhány hónapos utazgatásban gondolkodtam, az észak-amerikai kontinensen, végül mégis a B-terv mellett maradtam.
2008 végére megérett bennem a gondolat, hogy egy – saját szokásaimhoz mérve – jelentősebb időtartamú szünetet tartok, amint befejezem „folyó ügyeimet”. Akkor úgy látszott, az áprilisban vállalt megbízatásom teljesítése akár tavaszig is elhúzódhat, ezért akkor úgy gondoltam, hogy csak 2009 nyarán fogom ezt a hiátust beiktatni. Belekezdtem egy hosszú távú kilátások nélküli kapcsolatba, és viseltem az egyre fokozódó munkahelyi helyzetet. Októberre kiderült azonban, hogy sikerül már januárra befejezni a munkát, és eldöntöttem, hogy újabba már nem kezdek bele. Február 1. óta munkanélküli vagyok. :) Márciusban, egyik legkedvesebb barátom unszolására, megvettem a repülőjegyem (csak oda), és kitűztem az indulás időpontját: 2009.04.05. A hónap közepére sikerült szépen befejeznünk könnyed kapcsolatunk, s most szabadon, igazán nyitottan vágok neki az útnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BBulcsú 2009.04.01. 17:05:41
Magán és szakmai életemben is nyugvópontra jutottam. Nem olyanra, amit kora ifjúságomban elképzeltem, nem a nirvánát értem el. Megjártam hegyet-völgyet, és úgy érzem, az ennek során szerzett tapasztalatok révén új minőséget fogok kialakítani életemben. Újabb hegy építése, keresése helyett egy magasabb síkságra lépek.
Meglepően hat, hogy békét érzek akkor, amikor a felszínen még nem láthatóak a változások jelei. Egyedül élem a harmincas szinglik divatosnak tűnő életét, egy kevésbé sikeres munka után, két megbízás között, a globális gazdasági bla-bla kellős közepén. És mégis.
Nyoma sincs a magánéleti és szakmai völgyekben érzett kétségbeesett útkeresésnek. Tudom, hogy utam a Caminon át vezet, és azzal is tisztában vagyok, hogy sok területen felkészületlenül vágok az útnak. Nem tudom, hogy pontosan mi vár rám, de nyitott vagyok a kalandra, a kihívásokra, a változásra.