Végre a kiindulási pont felé haladok. Hétfö van, és még mindig nem tudom, hogyan találok taxit ebben a tömegben, de meglesz az! A tegnapi beszélgetés miatt meg csak van egy helyem a L'Esprit-ben. Már csak azon aggódom, hogy
honlapjuk szerint a vacsit már nyolckor befejezik, és addig nem biztos, hogy odaérünk!
Megvan az útikönyv, amit otthonról nem tudtam megszerezni, olvashatom a buszom, ami a jó irányba visz.
Érdekes hangja van, amikor egy modern 50 személyes busznak eldurran a jobb elsö felfüggesztése. Még szerencse, hogy éppen akkor, amikor a keresztezödésböl ki akart hajtani, és nem az autópályán.
Érdekes kaland lett, és muszáj volt a fentiekre nevetnem. Hát mégsem jutok ilyen
könnyen a célomhoz?
A busz elvonszolta magát egy közeli faluba, cuki, piros színü baszk-sapkás rendöri segítséggel kijutva a keresztezödésböl, majd jött helyette másik. Ismét csak nagy örömömre szolgált, hogy láthattam a biciklivel caminozók hadát átcuccolni egyik buszból a másikba.
A fél órás késést nyugodtan fogadtam, már tudtam, a taxira esélyem sincs.
Megérkeztünk az elsö nap célpontjára, Roncesvalles-be, és letódult a tömeg. Legnagyobb meglepetésemre a spanyol ifjak nem a taxikat rohanták meg, hanem a szállás felé siettek. Odaéretem a kisbusz-szerü taxihoz, amibe éppen két spanyol leányzó - mint utóbb kiderült az egy hetes húsvéti szünetet kihasználó Amié baszk-, és Judit biológia tanárnök voltak azok - küzdötte be magát. A buszban három türelmet tettetö angol, és két az ordítozásba belefáradt spanyol ült. A taxisofór megvárta a késö buszt is, nem ment el a másik buszból jövö népekkel.
Bejutottam, a soför "Un más" - "még egy!" felkiáltása mellett. Megtelt a nyolc személyes járgány, és elindult Saint Jean felé a teljesen zárt felhözet és a fél nyolcas idöpont adta megvilágítás mellett. Szerpentinen cikázott lefelé - néha a török buszsoföröket eszembe juttató módon - és én közben gzönyörködtem a tájban. Tudtam, hogy másnap ezt az utat nekem gyalog kell megtennem.
Igazi, mesébe illö teremtményeket láthattunk ebben a kísérteties fényben, de nem volt sehol hó, és rettentöen meredek szakaszt sem láttam sehol.
"Menni fog ez" -gondoltam magamban mit sem tanulva a nap korábbi eseményeiböl.
Tengeribeteg lettem az úttól, nem volt a kocsiban levegö, nagyon kanyargós volt az út, és már nagyon vártam elsö "zarándok menümet".
Fél kilenc felé értünk Saint Jeanba, ahol az angolok 2/3 nem szállt ki. Úgy tünt, visz majd még tovább a szállásokhoz a soför, de nem így lett. Röptében kellett nekem is fizetnem, meglepöen barátságos, 10EUR áron tette meg velünk a kb. 30km-et a kocsi. Esöben rohantam a többiek után, kevés sikerrel.
Beestem a L'Espirit-be, ahol úgy néztek rám, mint egy UFO-ra. A szállás tele, nekem nem tartottak fenn helyet, menjek máshova. Ki lettem penderítve, mint a zártkörü rendezvényröl a helyi tivornya. A vacsorájukat jó ízüen falatozók felé dobott "Buen Camino"-m hangját elnyomta a gyomrom korgása.
Irány a túrista iroda, 2EUR-ért kaptam Credencial-t, amibe gyüjthetem a bélyegeket az úton. Kerestek nekünk szállást - csak a harmadik helyen volt - és megegyeztek, hogy magyar embert még nem láttak, és a legjobb lesz velem angolul beszélni. Nem tiltakoztam.
A megadott szállásig már csak börig ázva értünk el. Végre! Saint Jean-ban vagyunk, és lesz hol aludni. Egy három emeletesággyal felszerelt szobában választhattam négy ágy közül. A másik kettön Cedric, a négy hete a francia utat sátorral járó, és csak ötnaponta mosdás céljából szobát kivevö francia ember, és Juannal, a szakítása után egy hónappal két heti szabadságát egy fél Caminora beáldozó spanyollal, aki minden reggel, és este megveregeti az emberek hátát, fészkelte be magát. 12EUR egy éjszakára.
Egyre erösebben esett az esö, elökerült az esökabát/ponco. Jól vizsgázott, szárazon jutottam el a városka egyetlen még nyitvatartó élelmiszer-ellátójába. Igazi baszk specialitás, a tojásos-ementális-sonkás pizza lett vacsorám, 9.50EUR-ért.
Nem lett ma sem zarándok menüm, de nagyon ízlett, az tuti!
Kis beszélgetés a házikó ebédlöjében, angol bemutatkozások, Juan elsö hátpaskolása, evés és a másnapi idöjárás latolgatása. Aztán meleg zuhany - elsö találkozásom a "zarándok-gombbal" - és kis pakolászás. Alvás.
Éjjel érkezett még egy horda, akik mind a hat lábukat arra használták, hogy az összes ajtóba, bútorba belerúgjanak, mindent fellökjenek, és zajt csapjanak. Búcsúzóúl sikerült a sok térképszkedés miatt lemerült telefonom töltöjét az ezeréves ajtó és a kerete közé csukni, gyakorlatilag újrablankolva azt. A három fickó mellett három szabad ágyas szoba helyett sikerült a másikat választani, amiben ugyan már négyen voltak, de legalább abból három nö.
Reggel derült ki, hogy a horda egyetlen egészen jól nevelt (!), és angolul is beszélö (!!) francia munkás ember, aki nem Caminozik, csak mindig oda költözik, ahol meló van, még ha csak néhány napra is.
Hosszú nap volt ez, nagyon jól aludtam a hálózsákomban!
